Tokio Hotel View RSS

10.rész 28 Jun 2010 10:48 PM (14 years ago)

Bill hangosan becsapta maga mögött az ajtót, de szinte azonnal Tom már nyúlt is a kilincsért, hogy átmenjen a saját szobájába. Jó erősen csapta be az ajtaját. Úgy érezte szét fog robbanni. Szinte nekifutásból vetette magát le az ágyra aminek következtében jól beverte a könyökét a falba.
-A f.szomat! Még ez is...-dörzsölgette fájós könyökét. Ez után csak feküdt az ágyán és bambulta a plafont. Igazából még nem is volt ideje végiggondolni a történteket.
Elveszett minden...semmi nem lesz olyan mint régen...nem akarok élni - eddigi életében először érezte ezt. Hiszen fölösleges. Minek? Ő férfi! Nem nő!!! És ha még csak(?!) ennyi lenne. Mi lesz a bandával. Hová lett Tom? Neki a Tokio Hotel az élete. Mintahogy Billnek, Georgnak és Gustavnak is. És tessék...egy rossz húzásával tönkretette nem csak a saját de a legjobb barátai és az ikertestvére jövőjét. Persze ez is a nők miatt van...-gondolta.
Még fürödni se volt hajlandó elmenni. Egyszerűen létezni nem akart. Már jó 2 órája fekhetett mozdulatlanul az ágyon mikor kopogást hallott az ajtaján.
Bill...-gondolta magában. Hiszen tudta hogy a testvére az. Direkt nem szólalt meg. Hátha a másik fiú azt gondolja alszik és békén hagyja.
-Tom! Engedj be kérlek-hallotta Bill hangját kinntről.
Nem válaszolt.
-Tom!!!! Addig nem hagylak békén.
Tom megelégelte a kopácsolást. Felpattant és kinyitotta dühösen az ajtót.
-Mit akarsz?-kérdezte flegmán.
-Engedj már be!-mondta Bill és félrelökte Tomot az ajtóból, majd odament ikre ágyához és leüllt rá.
Tom nagyon jól tudta, nem olyan egyszerű az öccsét kipaterolni a szobából így inkább megadta magát. Becsukta az ajtót és ő is leüllt Bill mellé.
-Tom figyelj...megoldjuk ok? Segítek. Lehet, hogy holnap reggel ismét Te leszel!!! Jó? Fel a fejjel. Te nem szoktad feladni.
-Te lennél ilyen helyzetben! Nem dumálnál ilyen baromságokaT!!!
-Jó én értem, hogy mit érzel...-kezdett volna bele Bill de Tom közbevágott.
-Érted?! Nagy tévedésben vagy! Honnan a fenéből tudnád mit érzek???? Tán téged is áthókuszpókuszoltak????
-Nem...de tudom. Nem tudtam aludni miattad...nagyon jól tudom hogy mi jár a fejedben...mi egyek vagyunk tudod te is.-mosolygott Bill és megfogta Tom kezét. Furcsa volt neki...rég nem fogta meg Tom kezét és ez nem Tom keze volt...idegen volt neki.
Mi egyek vagyunk...visszhangzott Tom fülében. Sokmindent éltek már meg együtt és mindig Ő mondta ezt Billnek mikor a fiú maga alatt volt. Megfogta a kezét és ezt mondta. Akkor Bill mindig jobban érezte magát mert tudta ez így igaz...ők egyek és senki nem választhatja őket el egymástól. Sose lesznek egyedül hiszen mindig ott lesznek egymásnak.
Ez a mondat melegséggel töltötte el Tom szívét. Kcsit mintha meg is nyugodott volna...De ez tényleg csak egy fél másodpercig tartotta benne a lelket. Egy halovány mosolyszerűség átfutott az arcán de aztán ismét elkomorult.
-Bill én nem akarok élni!!!-szaladt ki a száján.
-Mi?! Tom ilyet meg ne halljak mégegyszer!!!!!!!-förmedt rá Bill szigorúan.
-De Bill én ezt nem fogom végigcsinálni...elegem van!-mondta kétségbeesetten.
-Még csak egy napja...-kezdett volna bele Bill.
-És olyan mintha minimum 1 év tellt volna el reggel óta. Kikészülök...
-Ne mondj ilyet. Holnap minden más lesz. Jó? Aludjál mostmár.
-Nem tudok...
-Hozzak neked kakaót?-kérdezte Bill ekdvesen. Mindig kakaót ivott Tom kicsi korában ha nem tudott aludni. Így gondolta Bill ezzel hátha sikerül kedveskednie Tomnak aki annyira maga alatt volt.
-Hát...-kezdett volna bele Tom de Bill már fel is pattant.
-Jó. Hozok!-mondta és már ott se volt. Tom ismét egyedül maradt...

9.rész 20 Jun 2010 10:34 PM (14 years ago)

Nos hát helloka mindenkinek! Jó hír: Visszatértem!
Bocsánat bocsánat bocsánat és bocsánat mindenkitől! Tényleg 1000 éve nem írtam ide részt, csak az volt, hogy a másikat is írtam a Billest, de arra se volt túl sok időm mert tanulnom kellett meg költözés volt meg minden szóval elég elfoglalt voltam és őszintén szólva nem volt nagyon ötletem se és akkor gondoltam majd a nyári szünetben folytatom. És hát végre valahára itt a nyári szünet, végre van ötlet is szóval folytatom a sztorit :)

Aztán Bill kézenfogta Tomot és bementek a szobába.
-Ömm...Anyu, Gordon bemutatom a barátnőmet Tamarát!-Mindketten döbbenten néztek Billre aztán Tomra illetve hát Tamarára.
-Ömm...csókolom!-köszönt Tom. Gondolta mégse köszönhet, szia anyu Tom vagyok-kal.

Simone éppen a szoba közepén vasalt de fia és "újdonsült barátnője" váratlan érkeztére megállt a vasaló a kezében Tom egyik hófehér pólója közepén. Gordon éppen a foteljában üllve a legfrissebb sporthíreket olvasgatta békében de még ő is összecsukta az újságot. Leplezni se tudták volna, a meglepettséget. Bill akárhogy csak Tom volt mellette mégis iszonyat kínosan érezte magát. És Tom még inkább...Bill belegondolt mi lenne ha tényleg barátnője lenne, akkor is ilyen "kedves" fogadtatás várná? Vagy ennyire hihetetlen, hogy neki is lehet valakije? Végső soron az...hisz tényleg csak a bátyja van mellette (női testben:P). Tom fejében is hasonló gondolatok jártak.
Végül Simone tért magához hamarabb.
-Ohh. Bill barátnője?-ezt a kérdést inkább az említett fiúnak címezte egy gyengécske mosoly társaságában.
-Igen-helyeselt Bill.
-Nahát!-nyögte ki Gordon.
"Nahát.......-gondolta Bill is-Azért ez a hipergyors reakcióképesség! Az agyam eldobom...!"
-És ömm hogy mármint...fuh ez hirtelen jött. Bill miért nem szóltál vagy...-Simone láthatóan csak dadogni tudott mert a váratlannál is váratlanabbul jött Bill ezzel a bejelentésével.
-Szerintem ülljetek le!-mondta Gordon-Ne ácsorogjatok abban az ajtóban.
-Igen igen ne ácsorogjatok.-tette hozzá Simone.
Billék leülltek a kanapéra közben idegesen egymás szemébe néztek. Bill nem győzte magában átkozni Tomot. "Az egész az ő hibája...De én vagyok a hülye...Miért tud mindig minden hülyeségébe bele mennem?"-gondolta Bill lemondóan.
Simone is leüllt egy fotelba.
-Hát akkor Tamara igaz?-kérdezte Tomtól. Tom eddig csak bambult mert éppen nagyon gondolkodott azon, hogy szabadulhatnának el minnél előbb. Azonban most Bill figyelmeztetően rálépett a lábára, jelezve, hogy őt szólították.
-Aú-szisszent fel halkan úgy hogy max Bill hallhatta majd gyorsan felelt-Igen öhm Tamara-bólogatott erőltetett mosollyal.
-Mióta vagytok együtt?
-2 hónapja.-felelte Bill.-Bocsika hogy nem szóltam meg minden csak nem akartam elhamarkodni és most éreztem megfelelőnek az időt. Ne haragudjatok, hogy csak úgy beálítottunk csak...így alakult.-hadarta Bill idegesen. Remélte ez nem tűnik fel szüleinek és meggyőző lesz. Utált hazudni, és nem is nagyon tudott.
-Mindegy! Nagyon örülünk neked Tamara.-mosolygott Simone.
-Ohh örülök-felelte Tom. Tom már nagyon ideges lett és most nem a helyzet miatt. Szemet szúrt neki, hogy anyja éppen az ő kedvenc(!!!) fehér pólójának a vasalását hagyta félbe. A probléma nem ez...hanem hogy a póló már füstölt a rajta hagyott vasalótól!
-Tamara mesélnél magadról néhány szót? Persze csak ha akarsz nem muszály nem akarunk feltartani mehetek nyugodtan Billel.
-Ömm...nos én nem akarok beleszólni de az a póló ott ég.-mutatott az említett ruhadarabra. Simone azonnal felpattant. Ekkor jutott neki is csak eszébe, hogy félbe hagyta a vasalást.
-Óóóó! Tom kedvenc pólója! Szegény!-hadarta mikor odament a vasalódeszkához és levette a tűzforró tárgyat.-Ajj...nagyon ki fog akadni.Na mindegy...majd kap másikat.-legyintett Simone és a szemeteshez vitte a pólót. Tom eközben próbálta leplezni a felháborodását. "Kapok másikat???Ez nem akármilyen póló! AZ EMA-n viseltem amikor nyertünk! Ez hihetetlen..."-fortyogott magában.
-Na jó anyu...mi felmentünk. To....vagyis Tamara itt alszik. Jóéjt!-mondta Bill és gyorsan felpattantak.
-Ja jó rendben. Bill várj!-kiáltott Simone a fiú után. Ő már épp az második lépcsőfokra szökkent volna fel ám ekkor egy pillanatra megállt.
-Igen?-kérdezett vissza.
-Tom mikor jön?
-Ömm.....elment. Andreassal. Szóval pár napra elutaztak.
-Csak úgy?!-kérdezte Gordon.
-Igen csak úgy. Azt csinál amit akar, nem? Majd jön.-vonta meg a vállát Bill majd elindultak felfelé.

-Ez furcsa volt...-jelentette ki Gordon.
-Az nem kifejezés!-helyeselt Simone.-19 éve Bill nem viselkedett még így. És ez a lány...jaj valami nagyon nincs rendben. Tom se szokott csak úgy elutazni.
-Felnőttek már nem szólhatunk bele mindenbe.
-Az lehet de akkor is...
-Ha lesz valami úgyis szólnak.
-Remélem......

Fennt a srácoknál:
-Utállak Tom!-mondta Bill mérgesen mikor becsapta szobája ajtaját.
-Én is szeretlek -.- -morogta a másik iker.
-Ok. Elmentem zuhanyozni.
-Nyugodtan. Ugye nem gondoltad hogy veled egy szobában fogok aludni?-kérdezte Tom.
-Nem. Az kéne már csak! Veled egy szobában aludni? Viccnek is rosz.-felelte Bill.Felkapta pizsamáját és kirobogott a szobából. Maga se értette mi van vele. Hiányzott neki valami. Egy lány az életéből...igen, már nagyon hiányzott neki. És ki tudja mikor lesz?

8.rész 26 Feb 2010 4:51 AM (15 years ago)

-Nem mondod!-döbbent le Bill.
-De.-bólogatott hevesen Tom miközben elindultak a kijárat felé.
-De honnan vagy ebben olyan biztos?-kételkedett Bill.
-Felismetem. Tökre olyan volt. Az arca a szemei, a hangja, tekintet minden.
-Te mióta figyelsz ilyesmiket? Úgytudtam téged a nők csak nyaktól lefelé hoznak lázba....
-Jajj Bill...Olyan vagy.-csóválta a fejét Tom.
-És most?
-Van egy ötletem.-mondta Tom és kis szünetett tartott.- Talán Angela visszatudna változtatni ha akarna. Csak nem akar.
-És?
-És megvan a huga száma. Én elkezdek vele barátkozni, ez jó pont nála. De ha ez nem lenne elég akkor te segítesz.
-Hogyan?
-Összejössz Angelával és mikor teljesen belédzúgott megkéred, hogy változtasson engem vissza. Felőlem utána dobhatod...
-Tom nem! Én ebbe nem vagyok benne.
-De Bill! A testvérem vagy! Ennyit nem teszel meg értem?
-Tom ez nem erről szól! Használjam ki? Vagy mi? Én nem tudok hazudni...
-Kösz Bill...
-Most megsértődsz?
-Látom nagyon számíthatok rád...-Bill nagyot sóhajtott. Nem bírta elviselni, ha Tom megsértődött rá. És végülis ha úgyvesszük igaza van. Segítenie kell, mert lehet, hogy ikrének ez az egyetlen esélye.
-Jól van...Segítek.
-Ohh imádlak!-ölelte meg Tom Billt.
-Úristen! Ez mi?-kérdezte Bill.
-Mi?
-Ezek az imádlak meg ölelkezés. Te kezdesz nem csak testben csaj lenni-nyújtotta ki a nyelvét Bill.
-Kabbe-.-

7.rész 9 Feb 2010 1:03 AM (15 years ago)

Tom még így is instabilan volt a magas cipőben, de a hátsó lökettől gyönyörűen elhasalt. Bill ugyan megpróbálta elkapni, de nem sikerült neki. Tom hangos puffanással földet ért, de majdnem egy állványt is magára döntött. Azt már sikerült Billnek elkapnia, nehogy agyonüsse testvérét.
-Áúúú-nyögte Tom a földön.
-Tom jólvagy?-kérdezte Bill.
-Áhh igen csak fúh de bevertem a lábam...off meg a kezem is.-mondta és felüllt.
-Jajj bocsánat ne haragudj hogy fellöktelek, olyan ügyetlen vagyok. Ugye nem esett bajod?-kérdezte a lány aki nekiment Tomnak. Tom ránézett. Olyan ismerős volt neki...mintha már találkoztak volna. De nem. Emlékezne rá. Teljesen elvarázsolta. A tekintete, a hangja...Hirtelen Tom leblokkolt. Ilyen hatást még nem váltottak belőle ki, egy lökéssel és egy kedves mondattal...
-Nem nincs semmi-hebegte zavartan. "Mi ütött belém? Zavarba jövök egy kiscsajtól?! Totál elment az eszem?!..."
-De elszakadt a felsőd.-mondta a lány. Tom odanézett. Valóban kiszakadt a topja, és ráadásul nem is az övé...
-Ohh hogy az a....
-Gyere Tom állj fel!-szólt közbe Bill mielőtt még Tom belekezdhetett volna a mondandójába. Felsegítette őt aztán Tom leporolta magát.
-Ne haragudj. Ha kell kifizetem...-szabadkozott a lány.
-Nem, nem kell.-mondta Tom, és rámosolygott. Igazságszerint a csábos félmosolyát akarta felvenni amitől a csajok olvadni szoktak, ám ekkor eszébe jutott, hogy ő is lány így hamar lehervadt az arcáról a vigyor.
-De mégis...Kárpótlásul egy üditő mondjuk?-kérdezte.
-Hát...-habozott Tom. Végülis ha most nem is hívhatja fel magához, majd ha visszaváltozik...addig meg jó ha megvan a száma.
Bill mintha olvasott volna Tom gondolataiban és gyorsan válaszolt.
-Nem, nem kell így is sietünk.-mondta nyomatékosan, de Tom nem hagyta annyiban a dolgot. Végülis miért is állítaná meg a nagy Casanovát egy olyan apróság, hogy nem a saját testében van? Aki igazán profi még így is sikert arathat. Erre a gondolatra Tom szélesen elvigyorodott.
-Dehogyis! Nem sietünk mi annyira.
Bill nagyon jól tudta, hogy ha Tom kitalál valamit azt véghez is viszi, így nem szólt közbe.
-Nagyszerű akkor ha végeztetek az üzlet előtt várlak! Sziasztok!
-Tom megőrültél?-hordta le Bill Tomot.
-Most miért? Mert elfogadtam egy meghívást?
-Persze, mert csak beszélgetni akarsz, mi?
-Ümm...ja!-bólogatott Tom.
-Na peersze...-sóhajtott Bill. Gyorsan elmentek a pénztárhoz, fizettek. A lány tényleg kinnt várta őket.
-Itt is lennénk!-mondta Tom.
-Örülök! Egyébként Katy vagyok. És ti?
-Én Tom...-szaladt ki hirtelen a száján a meggondolatlan választ. Hiszen nem lehet Tom a neve mikor lány.Bill és Katy is meglepetten nézett-Ööö akarom mondani Tamara csak hülyülésből Tomnak hívnak-és erőltetett vigyort varázsolt arcára.
-Aha értem-bólintott Katy-És te?-nézett Billre.
-Ömm...Na az én nevem Tom-hazudta Bill amire még Tom is meglepődött.
-Aha örvendek.-aztán beülltek egy mekibe és ott ittak egy kólát. Csendben iszogattak néha-néha egy-egy kérdést feltett valaki de semmi több. Tomnak viszont ismerős volt Katy. Biztos, hogy nem volt még vele...De akkor? Hirtelen villámcsapásszerűen eszébe jutott! Hiszen tisztára olyan mint Angela!
-Van testvéred?-kérdezte.
-Igen, egy nővérem. Angela.
-Tudtam!-csúszott ki a száján Tomnak. Erre Bill és Katy is kérdő tekintettel néztek rá.-Mármint sejtettem, hogy van testvéred, mert miért ne lenne?-és megint az erőltetett kényszermosolyt vette fel.
-És nektek?
-Mi ikrek vagyunk!-mondta Tom.
-Igen? Nem is hasonlítotok, bár Tom téged nem igazán látlak mert napszemüvegbe vagy :D
-Nem bírom az erős fényt..De igen ikrek vagyunk. Kétpetéjűek.
-Értem az tök jó. Nem?
-Aha!
Ekkor egy csomót beszéltek valahogy beindult a beszélhetnék mindenkinél. Tomék egyre jobban megismerték Katy-t ugyanakkor ő még mindig semmit nem tudott róluk. AMikor már jó 40 perce dumálgattak, nevetgéltek Bill megjegyezte.
-LAssan ideje mennünk...
-Ohh de kár!-mondta Katy.-Én szívesen beszélgetnék még veletek.
-Hát ha megadod a számod valamikor összefuthatnánk mondjuk shoppingolni-vigyorgott Tom.
-Ez jó ötlet várj mondom.-És Katy megadta a számot.
-Hát akkor sziasztok!-köszönt el.
-Szia!-köszöntek az ikrek és elmentek.
-Hihetetlen vagy Tom...-csóválta a fejét Bill.
-Miért? Egyszer még jól jöhet :D
-De mi volt az a tudtam?
-Jaa! Ő Angela testvére...

6.rész 3 Feb 2010 6:44 AM (15 years ago)

5.rész 3 Feb 2010 3:34 AM (15 years ago)

Tomnak sikerült elérnie azt, hogy ne csak ő érezze magát hülyén a bőrében hanem Bill is. Tom tényleg egy idegen ember bőrében volt, és Bill meg úgy érezte ezekben a göncökben nem önmaga. Ám nem volt mit tenni. Így mondjuk tényleg senki nem ismerte fel, és még egy kicsit szolidalitást is vállalt ezzel Tommal. Miközben a forgalmas utcán haladtak az emberek jöttek mentek körülöttük.
-Na akkor most mi is legyen?-kérdezte Tom.
-Hát most megyünk a plázába vásárolni-felelte Bill.
-Már nem is azért de szerintem lehet, hogy nem ez a legfontosabb. Ha megtaláljuk a csajt, lehet hogy azonnal visszakapom a szexis testemet.
-A milyen testedet?-nevetett Bill.
-Szexis-felelte Tom. Billnek még mindig furcsa volt ebben a női testben Tomot látnia, de már nem kételkedett benne hogy ő az. Főleg ilyen dumával...Szexis test...-Tán tagadod, hogy én egy földreszállt Szexisten vagyok?-erre Bill még jobban röhögött. Földreszállt Szexisten?! Ezt azért még Tom se gondolhatja komolyan.
-Na ne máááár! Egyébként meg szerintem pontosan ennek a a a "Szexistennek" köszönheted ezt az új csini csajt ami most lehetsz.-nyújtotta ki a nyelvét Bill.
-Ja...De be kell lássad, még így csajként is az vagyok. Őrülten szexis. Ha a mostani én jönne velem szemben a normális testemben akkor tuti nem hagynám ki egy körre.
-Tom...mit vétettem, hogy veled ver a sors? Előző életemben biztos nagyon gonosz lehettem.-vigyorgott Bill.
-Te most is az vagy!
-Én?! Ugyan miért?
-Mert csak. Sosem tudsz örülni a sikereimnek.
-Attól függ mire gondolsz. Örülök ha egy ügyes gitárszólót nyomsz le.
-Ja te csak annak tudsz örülni...Pedig annyi más öröm van az életben...-mondta sóvárogva. Nem volt kérdéses mire gondol :D De mindegy Tom márcsak ilyen.
-Na mindegy hagyjuk ezt a témát-felelte Bill-Ott tartottunk, hogy most hova megyünk?
-A diszkóba. Az úgyis a pláza mellett van. Hátha valami nyomra bukkanunk.
-Okés. De találjuk ki mit mondunk úgy mindenkinek ha nem találjuk meg-Bill kérdően pillantott ikrére. Az viszont nem válaszolt. Sőt láthatóan ott se volt szellemileg.-Tom figyelsz?-No válasz-Tooooom!!!!!!! Figyelsz????-kérdezte Bill meglepően magas hangon. De ekkor Bill meglátta mitől akadt el Tom lélegzete. Egy feltűnően csinos lányt láttak a buszmegállóban. Tom pont az ilyenekre bukik. De ő még Billnek is megtetszett. De mindezt ő persze nem szokta kimutatni.
-Az ott ő.-mondta Tom.
-Mi?!-kérdezte Bill.
-AZ-OTT-ŐŐŐ! Akivel voltam.
-Akkor mire várunk? Menjünk már oda!-és Bill megindult a lány felé.
-Ömm szia!-köszönt kicsit félénken.
-Szia!-köszönt a lány idegenkedve, és kérdően nézett Billre.
-Beszélhetnénk?-kérdezte.
-Miről?-kérdezte még mindig távolságtartóan. Mondjuk ez nem meglepő hiszen egy idegen alak egy csajjal odamegy és leszólítja dumálni...Ez kit nem lepne meg?
-Tom Kaulitzról.-felelte Bill lazán. A lánynak leesett az álla.
-Bill?! Te vagy az? Hát itt?-döbben le de aztán kapcsolt és hamar visszazökkent a valóságba-Nem Tomról nem beszélek! Nincs mit mondanom róla.-mondta.
-Szerintem van! Mondjuk megmagyarázhatnád ezt itt!-mondta Tom.
-Miről beszélsz?-kérdezte a lány.
-Az hogy én vagyok Tom és nem tudom mit csináltál velem de csináldd vissza!!!-a lánynak a lélegzete is elakadt. Még ő is meglepődött. Most vagy nem hitte el a dolgot vagy csak sokkolta a helyzet.
-Te Tom? Hát sikerült? Úramisten! Ezt nem hiszem el...
- Most mi az? Mit nem hiszel el?-kérdezte Tom.
-Hát, hogy sikerült! Átváltoztál!-mondta lelkesen.
-Jajj de jó, hogy ennek ennyire örülünk!-gúnyolódott Tom.-Ha ki gyönyörködted magadat bennem, akkor talán vissza is csinálhatnád.- De a lány nem igazán figyelt. Láthatóan még mindig csodálkozott.
-Nem tudlak visszacsinálni-mondta végül.
-Mi?!- bukott ki Billből és Tomból egyszerre.-Kicsit beavathatnál úgy ebbe.-mondta Bill.
Ekkor a lány elindult.
-Gyertek!-szólt hátra. Egy 10 pecig mentek ameddig egy csendes kis kávézóba nem értek.-Mit kértek?-kérdezte amikor helyet foglaltak egy eldugott kis sarokban.
-Kávét.-mondta Bill. Tom egy bólintással adta jelét annak, hogy ő is azt kér. A lány elment rendelni.
-Te mi van ha így maradok?-kérdezte folytott hangon Tom.
-Baj. De nem fogsz nyugi-suttogta Bill.
-De ha mégis? Ez még azon is meglepődött, hogy sikerült "békává" változtatnia akkor visszaváltoztatni gondolod tud majd?
-Először is nem béka vagy. Maximum az voltál. Másodszor is ha sikerült humanoidot csinálni belőled akkor majommá is vissza tud varázsolni.
-Kapd be Bill!-sértődött meg Tom.
-Mit? Neked nincs olyanod-nyújtotta ki a nyelvét Bill.
-Pofán foglak baszni ma még!
-Egy hölgynek nem illik így beszélnie-folytatta a csipkelődést Bill.
-Ájj baszod én...
-Mi van Tom meg fog jönni? Máskor nem vagy ilyen ingerült.-mondta Bill de már alig bírta ki nevetés nélkül. Elmondhatatlanul élvezte, hogy így húzhatja testvére agyát. Ő éppen valami "szépséget" akart reagálni vagy éppen tényleg fel akarta pofozni Billt ám ekkor visszatért a lány (mert a nevét még mindig nem tudták) így ezt nem tudta megtenni.
-Tessék meghoztam a kávétokat-mondta és letette a Kaulitz-fiúk elé a rendelt italt, majd ő is helyet foglalt velük szemben.
-Nos...Tom te nagyon megbántottál. Földbe tiportad az érzelmeimet és megaláztál. Elhatároztam, hogy megbüntetlek. A nagymamám mindig tanított nekem ilyen átkokat. Régebben is próbálkoztam, persze csak pozitív dolgokkal de nem mentek. Ekkor fel is hagytam a dologgal. Ám te annyira megsértettél, hogy újra kipróbáltam. Gondoltam hátha sikerül. De álmomban se gondoltam volna, hogy sikerrel járok.-a hangjában az jött le, hogy örül is a sikernek ugyanakkor kicsit meg is ilyedt.
-És hogy változok vissza?
-Nos erre nincs átok. Akkor fogsz visszaváltozni, ha tanultál a dologból. Nem tudom mikor lesz az. Esetleg ha kedvesebb leszel meg ilyesmi.
-Hát ez nagyszerű...-morogta.
-Hogy hívnak?-kérdezte Bill.
-Angela.
-Hmm...szép név-mondta Bill.
-Na ne! Te most neki állsz csajozni??? Inkább törd a fejed, hogy lehetek önmagam.-mindketten lesúlytóan néztek Tomra.
-Látom szeretsz nő lenni, mert ha ilyen vagy sose leszel újra férfi.-szólt Angela.
-Bocsi...de elképzelni nem tudjátok ez milyen.
-Te meg azt nem mit éreztem akkor amikor közölted, hogy kihasználtál.
-De hiszen az csak egy éjszaka volt, és azthittem ezzel te is tisztában vagy.
-Tudod akkor este nem ezt mondtad. Bár lehet, hogy te nem emlékszel rá...De mindegy.Ne haragudj. Most ezzel talán tényleg túl lőttem a célon. De nem gondoltam, hogy ez lesz. Mindenesetre ha megjavulsz visszakapjátok Tomot. Most viszont mennem kell. Itt a telefonszámom ha Tom visszaváltozna hívjatok fel.-és átgyújtott egy névjegykártyát.-Mindenjót fiúk!-mondta és elment.
-Na? Most mihez kezdünk?-kérdezte Bill.

3.rész 1 Jan 2010 11:13 PM (15 years ago)

-Áááá! Bill! Kinyírlak!-sikított Tom.Erre Bill még jobban röhögött. De aztán elindult kifelé hogy Tomnak ruhát keressenek. Átmentek anyjuk szobájába. Bill automatikusan a szekrényhez ment.

-Na akkor keress magadnak öööö-na itt éppen arcizmait feszítette, hogy ne röhögjön- szal keress melltartót meg ööö egy csini bugyit :D Én meg keresek neked valami egyéb öltözéket.

-Hogy mit?

-Mit nem értettél?-kérdezte Bill értetlenül.

-Melltartó? Nekem?-kérdezte Tom döbbenten.

-Hát kéne!-vigyorgott Bill. Akkor Tom kelletlenül elkezdett keresgélni közben végig morgolódott magában. Bill meg közben kutatott a ruhák között. Kiválasztott Tomnak egy egészen jó piros miniszoknyát és egy fekete topot.

-Ez megfelel?-kérdezte mikor kimászott a szekrényből.

-Biztos-fintorgott Tom.

-Na jó akkor én kimegyek a szobából, te öltözz fel. Ok?

-Ok-morogta Tom.Majd Bill kiment a szobából. Szörnyűlködve tudomásul vette, hogy kénytelen tangát felvenni. Ezt valami borzasztó élménynek tudta fel. Aztán felvette a szoknyát amit Bill készített ki neki. Rettenetesnek érezte, mert valahogy túl rövidnek, szűknek érezte.Meg egyébként is! Megszokta a kényelmes nagy farmerjait ez meg szoknya volt, rövid, szűk, és feszült a seggén. Aztán fel kellett volna vennie a melltartót. Na ez az amit még soha nem próbált, és még bele se gondolt, hogyan lehet egy ilyet felvenni. A levevésében már profi volt, de hogy feltenni, hogy kell...Kétségtelenül ehhez Bill segítségét kellett kérnie. Háttal állt az ajtónak.

-Bill tudnál segíteni egy kicsit?
-Ömm persze.-mondta kinntről Bill majd benyitott a szobába.-Ááá! Tom rajtad nincs póló!-kiáltott ijedten.

-Jól van már na! És te még nem is láttál semmit.

-Mi kéne?-kérdezte Bill.

-Segíteni bekapcsolni ezt a szart?

-Hát én nem tudom, hogy kell...-mondta Bill.

-Jajj Bill segíts már!-nyávogott Tom.

-Jól van na!-mondta Bill és kelletlenül Tomhoz ment segíteni. Nagy nehezen fel is került Tomra a ruhadarab, majd már segítség nélkül felvette a topot is.

-Na? Nagyon borzasztó?-kérdezte Tom.
-Hát figyelj...Ha nem az ikertestvérem lennél, akkor azt mondanám, hogy bejössz, de így azt mondom álati röhejes vagy xD

-Kösz. -Aztán megnézte magát a tükörben. Végülis tényleg, ha nem saját maga lett volna, akkor tuti megkívánta volna magát xD A ruhák is nagyon jól álltak neki. Szóval kinézete 1.osztályú volt, de ahogy érezte magát! Alig kapott levegőt a szoros topban.
-Na ha kigyönyörködted magad a SAJÁT csini tükörképedben akkor indulhatnánk?
-Mi? Ja igen-felelte Tom és elindultak. Az ajtónál Bill felvette a csizmáját. Tom megpróbálta deszkás sportcipőjébe belelépni. 2 dolog volt amit észrevett: első, hogy összement a lába vagy 3 számot, a másik mellékesen meg nem is megy az öltözékéhez.
-Na mi az?-kérdezte Bill mikor látta, hogy Tom még mindig mezítláb ácsorog.
-Nagy a cipőm...-morogta.
-Akkor válogass anyu cipői közül-mondta Bill. Tom elkezdett keresgélni, de minddel vol baja: hogy mindnek magas sarka volt.
-Mit válogatsz már annyit?-idegeskedett Bill vagy 15 perc múlva.
-Nem találok lapostalpút.-mondta Tom.

4.rész 1 Jan 2010 11:13 PM (15 years ago)

Bill erre lehajolt és a legeslegelső cipőt kivette ami a keze ügyébe keveredett. Történetesen minimum 10cm magas, fekete ilyen szandál szerű magassarkú cipő volt. Odanyújtotta Tomnak.
-Na ne. Ugye ez most csak egy nagyon rosz vicc?-kérdezte Tom.
-Mindegyiknek ekkora a sarka. És ez megy a ruhádhoz is. Vedd fel!-utasította Bill.
Kb. újabb 10 perc elteltével Tomnak szinte a földön fetrengve sikerült felvennie a cipőt.
-Na mehetünk?-kérdezte Bill.
-Ja.-mondta Tom és nagy lendülettel megpróbált felállni. De pontosan azzal a lendülettel esett vissza a földre.Billből persze rögtön kitört a nevetés. Tom viszont nem adta fel! Újra megpróbálta, újra visszaesett.Bill ha lehetett még az előzőnél is jobban nevetett.
-Te mi lenne ha röhögés helyett inkább segítenél?-kérdezte Tom szemrehányó hangon.
-Jhajj...bocsi...csak-próbálta nagy nehezen kinyögni de közben újra elkapta a röhögőgörcs xD- Na szal olyan szánalmasan festesz ott lennt hogy az nem igaz xD Na de segítek.-mondta és nagy nehezen felsegítette Tomot. El is engedte volna de Tom abban a pillanatban dőlt volna el.-Szerintem gyakorold a járást.
Ekkor elindultak a házban hogy Tom szokja a cipőt. Az elején csetlett botlott, de aztán egész jól belejött.
-Na járkálj még egy percet egy pillanat mindjárt jövök.-mondta Bill és elrohant a szobájába.
-Hová mész?-kérdezte Tom.
-Szerinted milyen lenne ha a paparazzik azt látnák hogy Bill egy ismeretlen csajjal sétálgat az utcán? Botrány! Ugyhogy keresek egy kapucnis felsőt és szemüveget hogy ne ismerjenek fel.-mondta Bill.
-Van egy ötletem! Gyere.-mondta Tom és az ő szobájába mentek be. Tom elővette a kedvenc farmerjét pólóját és pulóverét + hozzá kendőt sapkát és szemüveget.
-Tessék! Ebben senki nem fog arra gondolni, hogy Bill vagy. Én se lehetsz mert nincs rasztád ugyhogy...tessék!-mondta Tom vigyorogva. Bill kb. úgy érezte magát mint Tom egy fél órával ezelőtt. Szörnyűlködött, hogy neki ilyen fertelmes ruhákat kell magára öltenie. Nem gondolta volna, hogy valaha megteszi, de most felvette Tom ruháit.
-Öcsém! De baszott jól nézel ki! Sokkal jobb mint azok a szarok amiben jársz! Nem vagy kifestve se a hajad se áll égnek! Már majdnem olyan jól nézel ki mint én :D
-Köszi...-mondta Bill fancsali pofával. De tényleg felismerhetetlenné vált. Kimentek az ajtóhoz. Tom még egy deszkás cipőt is adott Billnek. És így kiléptek az utcára. Elindultak.

2.rész 18 Dec 2009 8:00 AM (15 years ago)

Másnap reggel


Tom korán reggel ébredt. Kómásan felült az ágyban. Nagyon nagyon furcsán érezte magát. Valahogy mintha az éjszaka alatt lefogyott, vagy összement volna? Megakadt a szeme a kezén. Olyan törékeny kifinomult volt. Ekkor a fejéhez nyúlt. A raszták! Eltűntek a rasztái! Annyira megijedt, hogy kiugrott az ágyból. A lábai is! Sokkal kisebbek voltak, mint egyébként és vékony kecsesek. Ijedten az alsónacijába nyúlt és szörnyűlködve vette tudomásul, hogy nincs ott az aminek ott kellene lennie. Helyette viszont fennt formás mellei nőttek. Nem akarta a dolgot elhinni. Odarohant a tükörhöz és meglátta magát! Vagyishogy éppen, hogy nem magát hanem maga helyett egy feltűnően csinos lányt. Fel akart üvölteni, de ehelyett furcsán magas hangon felvisított. A zajra lépteket hallott mire Bill nyitott be a szobán.


-Ohh! Hát te ki vagy? Már megint Tom valamelyik grouppija vagy?És miért vagy Tom alsónacijában és pólójában?-kérdezte barátságtalanul.


-Bill de jó, hogy jössz!-mondta és ismét megijedt a magas női hangtól ami belőle jött ki. "Billnek muszály elmondanom, de mi van ha nem hisz nekem?"-Bill üllj le!-kérte ikertestvérét.


-Minek? Velem nem fogsz lefeküdni mint Tommal.-mondta.-És tényleg, hol van Tom?


-Bill! Ezt akarom elmondani! Gyere már ülj le.-mondta. Bill gyanakvó tekintettel nézett rá, majd végül beadta a derekát, és leült az ágyra. Tom pedig becsukta az ajtót.


-Figyelj Bill...Tudom, hogy furcsán fog hallatszódni, meg nem fogod elhinni, de én se hiszem el, és fogalmam sincs hogy történhetett, és tényleg ez az egész ez hihetetlen, és elképesztő, és borzalmas és tényleg egyszerűen nem tudom elhinni, hogy ilyesmi pont velem hogy eshetett meg, és hogy most mit fogok csinálni...

-Oké-oké. Nem térhetnél a lényegre?-vágott közbe Bill.


-Bill! Én vagyok az, Tom!-tartott némi hatásszünetet.-Ebben a női testben!-mondta Tom. Bill pár percig meglehetősen hülye és értetlen fejjel nézett majd elröhögte magát.


-Oké! Hol van Tom? Tom! Gyere elő! Jó poén volt, de mostmár előjöhetsz, nem veszem be! Legközelebb jobbal próbálkozz!-vigyorgott Bill. Tom mérgesen nézett rá. Majd ráüvöltött:


-Bill!!!! ÉN VAGYOK TOM!!!!!!!!-Mostmár Bill is kezdett elbizonytalanodni.
-Bizonyísd! Mondj valami olyat amit csak Tom és én tudok.

-Oké. Nézzük csaak...Megvan! Amikor 6 évesen megnéztük együtt életünk első horrofilmjét haloweenkor utána én úgy megijesztettelek téged, hogy ijedtedben sírva fakadtál és...-Billnek elkerekedett a szeme és közbevágott.


-A fenébe ne folytasd! Én is emlékszem rá, de szemét dolog ezzel jönnöd! Az nagyon szemét húzás volt...


-Na de már elhiszed, hogy Tom vagyok?-kérdezte.


-Hát...talán.-Tom nagyon megkönnyebbült.-És akkor most mit akarsz csinálni?


-Őszintén? Fogalmam sincs...


-Figyelj, ha ez megnyugtat akkor nagyon jó csaj lettél!-húzta testvére agyát Bill.


-Kapd be!-felelte Tom sértődötten.


-Csak az a baj, hogy nincs mit!-gúnyolódott tovább Bill, amire Tom már tényleg meg akarta pofozni.-Na jó...Van sejtésed, hogy mi történhetett?-kérdezte Bill.


-Nincs.-felelte Tom.


-Akkor megerőltethetnéd kicsikét az agyacskádat.


-Várjunk csak...-gondolkodott Tom.-Az a csaj! Emlékszel?-kérdezte Tom.


-Ömm...Melyikre?


-Amelyikkel szombaton voltam.Na tegnap lekoptattam kicsit durvábban. Erre az a félelmetes boszorkány azt mondta, hogy ezt nagyon meg fogom bánni. Mi van ha ő varázsolt el?


-Megesik...De azt kéne kitalálni, hogy változhatnál vissza...

-Lehet, hogy meg kéne keresnem és megkérni, hogy ezt vonja vissza, meg bocsánatot kérek tőle...

-Ez jó ötlet, de miben akarsz kimenni az utcára? Tom márminthogy a te ruháidban nem mehetsz ki, mert nem jók rád. Bááár egyébként is nagyok és lógnak rajtad mint a madárijesztőn, meg egyébként is hülyén nézel ki bennük és...

-Bill! Itt vagyok!!Nem zavarlak?

-Ja bocsi-vigyorgott Bill. Egy picit élvezte, hogy szivathatja Tomot (kis gonoszka >:Đ)

-Egyébként a te ruháid úgyis csajosak kölcsönadhatnál mondjuk valamicskét >:Đ

-Hé! Az én ruháim nem nőiesek! Csak normálisak! És azok egyébként se lennének jók rád, több okból is. Egy: Ahogy elnézem vagy egy fejjel magasabb vagyok nálad. Kettő: Szééép nagy formás melleid vannak-na itt majdnem elröhögte magát de meglátta Tom fenyegető nézését és visszafogta magát- szóval amik az én pólóimba nem férnének bele. Ja, és kövér vagy!

-Mi?! Nem is vagyok kövér! Te vagy túl gebe!-háborodott fel Tom.

-Na, tessék! Máris úgy reagálsz mint egy vérbeli csaj!-röhögött Bill, de Tomnak ez nem igazán tetszett.-Na mindegy. Anyu meg Gordon elmentek itthonról, szóval lophatsz ruhát anyutól :D

-Ne mááár!-nyögött fel Tom.

-Tudsz jobbat?-kérdezte Bill gonosz vigyorral.

-Hhh-sóhajtott Tom-Nem. De miután felöltöztem, azonnal elmegyünk venni valami normális ruhát, megértetted?

-Jajj de cukíííí!!! Tomcsi első shopping körútján, megy a plázába szupcsi rucikat venni! A kozmetikushoz hányra mész? Na és a szoli meg a fodrász?-gúnyolódott Bill magas lányos hangon csakhogy méginkább felhúzza Tomot.

-Áááá! Bill! Kinyírlak!-sikított Tom.Erre Bill még jobban röhögött. De aztán elindult kifelé hogy Tomnak ruhát keressenek. Átmentek anyjuk szobájába. Bill automatikusan a szekrényhez ment.

1.rész 17 Dec 2009 5:50 AM (15 years ago)

Tom, Bill , Georg , és Gustav elmentek este egy szórakozóhelyre. Nagyon jól érezték magukat meg minden. Különösen Tom találta fel magát nagyon jól az este. Rajongó lányok csoportjai vette őt körül amit ő hihetetlenül élvezett. Az egyik lány különösen megtetszett Tomnak. Ezért kiszemelte magának és elkezdett flörtölni vele. Még az este megtörtént az aminek meg kellett történnie és Tom nagyon elégedetten tért haza. Mivel kicsit több alkoholt fogyasztott a kelleténél a nagy önkívületében véletlen megadta a címét a lánynak. Ezek után hazament. Másnap reggel:

-Tom! Ébresztő téged keres a barátnőd!-ébresztette Simone a másnapos Tomot.

-Mi? Milyen barátnő? Nincs is barátnőm!Hagyjál már békén...-felelte kómásan és durcásan a másikoldalára fordult majd aludt tovább. Nem egészen 5 perc múlva betoppant a szobába az a lány akivel Tom tegnap együtt volt.

-Jó reggelt Tom Kaulitz!-köszönt vidáman és odament Tom ágyához és a fiú mellé feküdt. Az úgy meglepődött, hogy köpni nyelni nem tudott xD Halványan derengtek csak neki, hogy mi is történt tegnap este, és már csak azon tűnődött, hogy fogja lekoptatni a lányt.

-Ömm...Te mit keresel itt?-kérdezte flegmán.

-Nem emlékszel a tegnap estére?-kérdezte a lány kicsit meglepve.

-Hát de. Egy teljesen átlagos szombat este volt. Este buli, aztán egy kis hancúr majd hazajönni aludni-mondta vigyorogva.

-Ezt hogy érted?-kérdezte a lány. És felült.

-Mit akarsz tőlem?-kérdezett vissza Tom.

-Én azt hittem komoly szándékaid vannak...-mondta. Erre Tom elkezdett gonoszan nevetni.

-Komoly szándékaim? Hát nekem elég komoly ok az, hogy meglegyen a szombat esti kis szórakozásom, de többet nem igazán szeretnék tőled.-mondta.

-Akkor én csak ennyire kellettem neked?-kérdezte könnyes szemekkel. De már felállt.

-Miért kiscsillag mit vártál? Hogy feleségül vesznek? Na most légyszike hagyj aludni, felejts el és pusszantalak. Egyébként ha ez megnyugtat...Nagyon jól csináltad! Na pá!-mondta a fiú önelégült vigyorral, majd befordult az ágyán és aludt volna tovább. A lány már elindult volna dühösen kifelé, de az ajtóban még visszafordult:

-Rendben Tom Kaulitz! De ne felejtsd, ezt még nagyon meg fogod bánni!-és bevágta maga mögött az ajtót. Tomot hidegen hagyta a dolog és aludt tovább. Olyan d.u. 3 körül fel is kelt. A nap folyamán eszébe se jutott a lány. A délután hamar elment és hamar elment aznap lefeküdni. Olyan kimerültnek érezte magát...

9.rész (Utolsó rész) 17 Nov 2009 4:17 AM (15 years ago)

Korán reggel indultunk el kocsival. Az út nagyon rövidnek tűnt számomra. Főleg mikor megérkeztünk Berlinbe. Nagyon sok emlék tört rám. Nem volt jó újra itt lenni...

-Mi németek vagyunk nem?-kérdezte Bill.

-Részben-feleltem röviden.

-De te itt éltél, nem?

-Igen itt éltem.

-És ez jó hely?

-Akkor még az volt-mondtam.

Igazából könnyen eltaláltam az új lakásunkhoz. Nem volt nehéz, mert ismerős környék volt. A lakásba mikor bementünk, szép és új volt. Tényleg be volt bútorozva, TV, számítógép meg ilyesmik voltak ott. Hamar ki is pakoltunk mindent.

-Leviszem Scottyt sétálni.-mondta Bill.

-De ne csavarogj messzire.-mondtam.

-Oké-mondta.

Miközben Bill nem volt itthon, volt elég időm, hogy gondolkodjak. Nagyon sok régi emlék tört rám. Eszembe jutott, hogy mi lehet most Vele...vajon elfelejtett vagy még mindig gondol rám?

Egy óra múlva ért haza Bill Scottyval. Éppen vacsit csináltam mikor bejöttek.

-Anyúúúú!!! Nem fogod elhinni kivel sétáltattam kutyát! Még én se hittem el amikor megláttam, de eszméletlenül jófej, meg vagány. Tök sokat dumáltunk meg minden szóval nagyon jófej.

-Igen? Ez nagyszerű! És elmondanád ki ez a nagyon jófej?-nevettem.

-Jaaaa igen-széles vigyor jelent meg az arcán.- A Tokio Hotel énekese, Bill Kaulitz.-a kés ami éppen a kezemben volt kiejtettem a kezemből. Nem akartam a fülemnek hinni. Holtra lesápadtam, és azthittem kitáncol a lábam alól a talaj.

-Hogy ki?-kérdeztem döbbenten. Billnek kicsit az arcára fagyott a mosoly.

-Bill Kaulitz. A Tokio Hotelből. Tudóóóóód!! De mi a baj? Rosszul vagy?-kérdezte.

-Nem dehogyis...semmi bajom. Csak kicsit megfájdult a fejem. Szerintem elmegyek aludni.-mondtam és elrohantam. Az élet nem teheti ezt! Hogy lehet, hogy pont az én fiammal találkozik? Ilyen szerencsétlen is csak én lehetek. De ez nem lehet! Én most telefonálok Lajosnak (a főnököm).

-Igen?-szólt bele.

-Szervusz Lajos. Azért hívlak, mert szeretnélek megkérni arra, hogy ne tedd ezt velem! Küldj helyettem valaki mást, ide ki Berlinbe, mert én itt nem maradok!!!

-Hogy mi a problémád?

-Jól hallottad! Nem maradok itt egy percet se!

-Ezt vehetem felmondásnak is, igaz?

-Nem de...

-Akkor nem értem mi a baj.

-Az, hogy én itt nem maradok.

-Vagy ott maradsz, és végzed a munkád, vagy ki vagy rúgva.Érthető voltam?-nem kockáztathatok. Az állásom a legfontosabb.

-Értem és...elnézést a zavarásért.

-El van nézve...ezegyszer. Minden jót!-és letette.

Az elkövetkezendő két hétben folyamatosan dolgoztam. Bill suliba járt és szerencsére többé nem említette Bill Kaulitzot. Aztán egy este kutyasétáltatásból hazajövet megszólalt:

-Anyu?

-Igen?-kérdeztem.

-Van itt már egy jó barátom. Nem baj ha meghívtam ma este 8-ra vacsira?-kérdezte.

-Mára? Vacsira? Hát nem, csak legközelebb szólhatnál korábban is. Akkor gondolom elmenjek itthonról. Igaz?

-Nem! Te is maradj! Szeretném ha te is megismernéd.

-Ohh. Rendben. De most csak pizzát csináltam nem lesz baj?-kérdeztem.

-Nem dehogy! Úgyis az a lényeg, hogy egy jót beszélgessünk!-mondta lelkesen. Örültem, hogy ilyen lelkes. És ilyen még nem nagyon volt, hogy barátokat szerzett. Biztos azért hívta most meg...

Fél nyolckor azért nagyjából összeszedtem magamat. Felvettem egy csinosabb farmert, és egy divatos felsőt. Aztán kisminkeltem magam. Azért ha a fiam barátja, mégis fontos, hogy jó benyomást tegyünk.

-Így jó leszek?-kérdeztem Billt.

-Tökéletes vagy! Mondtam már, hogy mennyire örülök, hogy te vagy az anyám?-kérdezte mosolyogva. Ez annyira jól esett.

-Köszi-mondtam. Ekkor csöngettek az ajtón.

-Majd én kinyitom!-pattant föl Bill. Én a konyhában vártam addig. Nem egész 1 perc múlva jön be Bill:

-Nos ő itt...

Megláttam! Magas volt, és még mindig sovány, de az arca pont ugyanolyan mint rég. Ő az! Bill Kaulitz! Esküszöm, hogy nem hittem a szememnek. Ez nem lehet hogy ő az! Egyenesen a szemébe néztem és ő az enyémbe. Teljesen kifürkészhetetlen volt az arca. Mintha meg se lenne lepődve? 10 hosszú év...Azóta se kép, se hang. Megszűntem létezni mostmeg megjelenek. 5 perc néma csend. Ez alatt meg se mozdultunk. Én lefagytam egyszerűen. Nem tudtam se megmozdulni, se megszólalni. Öröm és félelem öntött el vegyesen. És mérhetetlen fájdalom is.

-Ömm most mi van?-szólalt meg a kicsi Bill.Erre még mindig nem sikerült se megmozdulnom, se a tekintetemet levennem Billről. Még mindig mereven a szemébe néztem. És ő is az enyémbe, de megszólalt:

-Figyelj Bill! Lemennél a kocsimban hagytam a telefonomat. Felhoznád?

-Ööö...persze.-mondta és már indult is el. Ketten maradtunk a konyhában.

-Tina...-mondta.

-Bill?-kérdeztem.

-Ő az én fiam?-kérdezte.

-Igen.-feleltem.

-Sajnálom...sajnálok mindent.-mondta.-Hogy nem lehettem veletek.

-Mostmár mindegy.-mondtam.

-Te tudtad?-kérdezte.

-Mit?

-Hogy én jövök most.

-Nem. Fogalmam se volt róla. Akkor nemet mondtam volna.

-Miért?

-Hogy elkerüljem ezt a helyzetet.

-Milyen helyzetet?-kérdezte és közelebb jött. Egyre közelebb aztán megállt előttem. Szinte összeért az orrunk olyan közel volt. Megijedtem. Rég volt már az hogy utoljára ilyen közel legyek hozzá...

-Most mi akarsz tenni?-kérdeztem.

-Újrakezdeni! Ezt akarom! Az összes számunkat rólad írtam és miattad. Újraakarom kezdeni veled!-mondta és megölelt. De én eltoltam.

-Bill nem! Ezt hogy gondoltad? Most csak úgy idejössz és én a nyakadba borulok?

-Szerinted hogy kerülsz te most ide?-kérdezte gonosz vigyorral.

-Munkám van. Dolgozok.

-Persze! Mert megtaláltalak. A főnöködnek nagyon sok pénzt fizettem azért, hogy most itt legyél...-mondta. Mi? Ez Bill műve? Direkt ő rendezte meg ezt az egészet?

-Ezt nem értem...-mondtam.

-Dehogynem! Én akartam, hogy itt legyél tudod, amikor elmentél öngyilkos akartam lenni, azért mert hagytalak elmenni. Mert megbántam. Én veletek maradtam volna.De akkor már elmentél. Mikor kiléptél az ajtón már tudtam, hogy rosszul döntöttem.

-Akkor mire vártál 10 évig?-kérdeztem.

-Tom miatt volt. Ő azt mondta, hogy amikor neked szóltak telefonon, te azt mondtad, hogy nem érdekellek. És én ezt elhittem. Nagyon utáltalak emiatt...De közben szerettelek is. Most fél éve pedig Tom elmondta az igazat. Nem tudom miért. Nagyon haragudtam rá, de már megbocsájtottam neki. És ő segített téged megtalálni. Most pedig itt vagy te is, én is és ez a nagyszerű srác is, aki a fiunk!-fogalmam nem volt, hogy erre mit mondjak. Féltem. Féltem újra vele lenni, de közben kívántam is a közelségét.

-És mindezt hogy mondanánk el neki?-kérdeztem.

-Bízd rám.-és rámkacsintott. Ekkor hirtelen a nyakába ugrottam. Mennyi ideje erre vártam! Hogy megölelhessem! Hogy az illatát érezhessem. Hogy az érintését érezhessem. Hogy a karjaiban tartson. Ekkor megcsókolt. Pont annyira érzelmes volt mint a legutolsó. Csak ez a boldogság miatt!

Durr!Becsapódott az ajtó vagyis visszajött Bill.

-Nem találtam sehol a telód.-mondta mikor bejött. Én gyorsan kiugrottam Bill karjából és megpróbáltunk úgy tenni mintha végig 3 lépés távolságból beszélgettünk volna. Ez mondjuk érdekes lehetett, mert a pólóm kicsit összegyűrődött, és ahogy Bill a hajamba túrt a hajam is kicsit szétszórt lett. Az ő külseje is dettó így nézett ki.

-Ömm...megzavartam valamit?-kérdezte Bill gyanakvóan.

-Figyelj kicsim, beszélnünk kell.

-Ez most a szokottnál is rosszabbul cseng-jegyezte meg.

És akkor beadtuk neki együtt a sztorit. Egy részletet se hagytunk ki.

-Ez komoly?-kérdezte.

-Igen-feleltük Billel.

-Miért nem mondtad el?-kérdezte.

-Mert azt hittem örökké egyedül maradunk.

-És most mi lesz?

-Mi legyen?-kérdeztem a fiúkat.
-Szerintem menjünk haza!-mondta a nagyobbik Bill :D
-???-néztem rá kérdő tekintettel.
-Ugye nem akarsz itt lakni?
-Költözzünk hozzád?
-Ha te is szeretnéd...
-Bill mit szólsz hozzá?
-Szuper! Akkor mostmár nekem is van apukám?
-Igen-mosolygott Bill.
Olyan mérhetetlenül boldog voltam, hogy az nem iagz. Nem hittem, hogy valaha még ilyen boldog lehetek.Még aznap este átcuccoltunk Billhez. És tényleg teljes család lettünk. Tommal is tisztáztuk a helyzetet, bocsánatot kért. És két hónap múlva hozzámentem Billhez feleségül. Kaptunk egy új esélyt az élettől és ezzel élünk is. A Tokio Hotel híres, én újra állást kaptam a modellbizniszben, és már Bill is elkezdett pár sráccal korabeli sráccal zenélgetni. Hátha az apja nyomdokaiba lép majd :) Egyszóval mindenki boldog, együtt lehetünk Billel, és olyan mintha egy percre se váltunk volna el. Ennél jobban nem is sülhetett volna el ez a kis Berlini utazás :)
__________________________________
Hát ez volt az utolsó rész. Remélem tetszett sokaknak :)

8.rész 17 Nov 2009 3:44 AM (15 years ago)

10 év múlva...
Az életem gyökeresen megváltozott. Hazajöttem Magyarországra. Megszültem a fiamat akit apja után Billnek neveztem el. Bár itthon ez nem szokványos név, de ez van. A második Bill Kaulitz. A nevemtől viszont megszabadultam. Mivel új életet kezdtem, nem akartam Tina Kaulitz árnyékában élni. Mivel eredeti nevem Angyal Atina ezért átirattam magam Atina Engelre. Fiam így lett Bill Engel. Miután hazajöttem németből, csak és kizárólag a híreket figyeltem. Minden Billről és rólam szólt, csakhogy engem seholsem találtak. Bill szerencsére felépült. Folyamatosan nyomon követem a Tokio Hotel pályáját. Azóta Amerikát is meghódították, és minden létező versenyt megnyernek ahol elindulnak. Billnek utánam egy barátnője sem volt. Linda és Tom összeházasodtak. 10 éve nem beszéltem velük...Se Billel se Tommal, de még Lindával se. Senkivel.A modellkedéssel felhagytam. Leérettségiztem, és egy jólmenő vállalkozásnál dolgozok. Annának persze sokat köszönhetek. De mi van a jelennel? A fiam kiköpött apja. Jó hangja van, a külseje tiszta Kaulitz. És a természete! Mintha az idősebbik Bill lenne. Nekem Bill óta nincs párom. Egyedül élek, de még mindig őt szeretem. Próbálok a fiamnak mindent megadni. Egy van amit viszont nem pótolhatok: az apját. Sokat kérdezősködött régen, hogy neki miért nincs apukája. Hát mindig kidumáltam valahogy. Az igazságot a mai napiog nem tudja. Semmit nem tud arról, hogy hol voltam én 14 és 16 éves korom között. De már késő lenne elmondani neki. Persze örökké rettegek, hogy mi van ha esetleg valahol az interneten régi képeimből talál valamit és felismer. Bár már egészen máshogy nézek ki, mert amikor hazajöttem teljesen megváltoztam. Szőke hosszú hajamat befestettem feketére és teljesen más, rövidebb fazonra vágattam. Régen kontaktlencsét hordtam, most csinos szemüvegem van. És persze már nem 16 éves vagyok hanem 26. Teljes nyugalomban életem 10 éven keresztül egészen mostanáig. Most éppen várom, hogy Bill hazajöjjön a suliból, mert fontos megbeszélnivalóm van vele. El fogunk költözni egy időre. Nem az én ötletem volt. A főnököm kitalálta, hogy minimum fél évre ki kell mennem németbe...Igen. Pont arra az egy helyre, amire megesküdtem, hogy soha nem megyek oda vissza. De megfenyegetett, hogyha nem megyek kirúg ugyhogy kénytelen vagyok menni. De még félek, hogy Bill mit fog ehhez szólni.

7.rész 17 Nov 2009 3:27 AM (15 years ago)

Fogalmam sincs, hogy jutottam ki Bill karjai közül. Fogalmam sincs hogy jutottam ki a házból. Azt se tudom, hogy kerülök ide. Egy parkban egy padon ülök. Hideg van, sötét, és esik a hó. Hazakéne telefonálnom Annának, hogy hazamegyek. De félek. Nem bírok elmenni. Egyszerűen eszembe jut Bill arca, és azt érzem vissza kell mennem. Vissza...vissza...
Csöngött a telefonom. Erre ébredtem föl. Igen, elaludhattam a padon. Akkor ez mégsem egy rossz álom, volt hanem tényleg a valóság.
Linda az.
-Igen?-szóltam bele.
-Tina? Hol vagy most?
-Ööö...a parkban. Miért?
-Be tudsz jönni a kórházba?-a nahgja idegesen csengett. Kórházba? Miért?
-Minek? Ki van kórházba? Mi történt?-nagyon rossz érzésem támadt hirtelen...
-Figyelj ezt nem telefonon kéne...
-LINDA! MI TÖRTÉNT????-kiabáltam bele. Bár igazából sejtettem...csak nem akartam magamnak bevallani.
-Bill öngyilkos akart lenni...-Nem! Az nem lehet!
-Az nem lehet-mondtam remegő hangon, de akkor már inkább sírtam.
-Már behozták a kórházba, de még nincs túl az életveszélyen.
Letettem a telefont. Ezt nem akartam elhinni. Ez az én hibám. Csak az enyém. Miattam majdnem meghalt. Egy önző disznó vagyok! Semmi más. De most muszály bemennem hozzá.
Nem tudom hogy jutottam el a kórházba, csak azt vettem észre, hogy már ott vagyok. A recepción elirányítottak hova menjek. Egy folyosóra érkeztem az intenzív osztály elé. Tom térdére borult és úgy ült. Lindát nem láttam. Azonnal odarohantam Tomhoz.
-Tom! Mi van Billel?-lassan felemelte a fejét. Arca rendkívül nyúzottnak tűnt, a tekintetében vegyes szomorúság és gyűlölet égett.
-Még idemered tolni a képedet? Azok után amit Billel műveltél? MIATTAD FEKSZIK MOST ITT!!!!!!!!!!-kiabált. És az a baj, hogy igaza van. Igaza van, de nem számítottam rá, hogy engem fog okolni.
-Tom figyelj! Sajnálom, és értelek, de kérlek mond már, hogy mi van vele!-könyörögtem neki.
-Nem érted? Miattad van minden! Miattad akart öngyilkos lenni! Nem veszed észre, hogy semmi keresniavlód nincs itt?
-De...-Tom minden egyes szava késszúrás volt a szívembe. Mindig jó barátok voltunk, és nem gondoltam, hogy valaha ilyen szörnyű dolgokat fog a fejemhez vágni.
-Nincs de! Ha jót akarsz magadnak és Billnek akkor az lenne a legjobb, ha úgy eltűnnél, hogy soha többé nem hallana rólad. Tűnj el az életünkből. Így is épp elég bajt okoztál már...
-Mond meg neki hogy szeretem...-mondtam és elmentem. Igen, elmentem. Azok a dolgok amiket Tom mondott igazak voltak. Én vagyok a hibás, és én tehetek mindenről. A legjobb ha megszabadulnak tőlem...

6.rész 17 Nov 2009 3:00 AM (15 years ago)

Bementem a szobánkba és összeszedtem a legfontosabb cuccaimat. Az emlékek tengerként zúdultak a nyakamba. Mennyi minden köt ide. Egy csomó apró kis boldog pillanat, egy-egy kedves szó, cselekedet, vagy tárgy és mind egy személyhez köthető. Billhez. A kezemben megakadt egy fénykép. Négy felhőtlenül boldog szerelmes tini volt rajta. Tom, Linda, Bill és én. Itt még minden olyan szép volt. És most?
Egy óra alatt mindent összeszedtem. Indulásra kész voltam. De hogy hova akartam menni arról fogalmam sem volt. El...minnél messzebbre minél hamarabb és minnél gyorsabban. Itt kell hagynom Billt. Ez a legszörnyűbb. Még nem gondoltam át, hogy ezt hogyan fogom ép ésszel átvészelni. Csak az ösztöneim után megyek átgondolatlanul. Kimentem a nappaliba a bőröndömmel. Bill még mindig az ágyon ült. Mikor megjelentem az ajtóban, rámnézett. Gyönyörű gesztenyebarna szemeit könnyfátyolfedte. Ezt mindennél rosszabb volt látnom. Nem gondoltam volna, hogy valaha ilyen állapotban kell őt látnom. Én okoztam neki fájdalmat. Csak is én. Megbántottam azt aki a legjobban szeretett és akit én is a legjobban szeretek.
-Hova mész?-kérdezte.
-Visszarepülök Magyarországra.-feleltem, és közben leültem mellé.
-Indítsak neked magángépet?-kérdezte.
-Nem kell...megyek majd a simával is. Ne fáradj miattam.
-Ez nem fáradtság.-mondta.
-De nem. Nem kell. Majd megyek egy sima géppel.
-Most indulsz?
-Igen...-mondtam.
-Nem gondoltad meg magadat?
-Nem. Ez életem legnehezebb döntése. És hogy tudd: Mindent köszönök...Annyi boldogságot adtál nekem 2 év alatt, hogy soha nem felejtem el. Te voltál az első aki igazán szeretett, és az első akit én is szerettem. És én soha nem foglak elfelejteni. Mikor gyűrűt adtál, hogy majd 18 évesen elvegyél, az életem legboldogabb napja volt, és az is marad. Már akkor hűséget esküdtem Neked. És ezt tartom...Mindörökké Téged foglak szeretni. Csak ennyit szerettem volna, azt hogy ígérd meg, hogy nem sírsz utánam, boldog leszel, megvalósítod az álmainkat majd, és vigyázol magadra!!!Megígéred?
-Meg...-mondta remegő hangon.-Én csak téged szeretlek, senki mást. Te vagy életem értelme, senki más. És ígérd meg, hogy nagyon vigyázol majd a kicsire! Hiszen az enyém is és sajnálom, hogy nem lehetek veled. De...
-Nem kell folytatnod. Én megértelek. De mennem kell mert minnél tovább húzom ezt annál fájdalmasabb, Neked is nekem is.
-Igen.-Éppen felálltam és elindultam az ajtó felé. Ott azonban megálltam és visszanéztem rá. Ő utánam jött. Átölelt és megcsókolt. De ez nem olyan ölelés és csók volt mint a többi. Ebben az összes érzelmünk benne volt. Az utolsó ölelés...az utolsó csók...Sírtam, zokogtam közben, de ő is. Eszembe se jutott, hogy ennyire fájdalmas lesz elszakadni tőle. De indulni kellett...

5.rész 11 Nov 2009 3:29 AM (15 years ago)

-Nem tudok mit mondani...Hagyj most gondolkodni!
-Hát jó...-mondtam nagy nehezen. Ő háttal állt nekem éppen. Én felálltam, és az ajtóhoz sétáltam majd visszanéztem rá. Láttam, hogy mereven áll és bámulhat maga elé. Belefájdult a szívem abba, hogy sejtem min gondolkodik már. Valoszínű csak azon, hogy mondja el nekem azt, hogy tűnjek el az életéből...Az arcomon egy könnycsepp gördült végig lassan...
Kimentem a konyhába és a pulthoz álltam, az ablak elé. Már este volt. A város házainak fénye halványan pislákoltak a sötét homályban. Minden olyan nyugodt és békés volt. Csak az én lelkem nem. És csak vártam...vártam...vártam. De mire is? Talán, hogy magam mögött halk lépteket hallok, és Bill hátulról átölel, én hozzábújhatok, és minden a régi lesz? Erre nem számíthatok...
Már jóideje ott álltam egyhelyben. Már kicsit elfáradtam és nem is nagyon éreztem jól magamat. Éppen bemenni készültem a nappaliba, hogy ledőljek kicsit, mikor meghallottam, hogy kinyílt a hlószoba ajtaja. Majd a halk léptek. De az ölelés valahogy elmaradt...Féltem ránézni. Nem akartam megfordulni. Nem akartam azt hallani amit most mondani fog. Nem akartam a szemeit látni. Egyáltalán nem akartam már semmit vele. Hirtelen inkább meg akartam szűnni létezni. Csak szépen eltűni a világ elől, hogy többé senki ne tudjon rólam.
-Gondolkodtam.-mondta. Megfordultam, de ránézni nem mertem. Csak a padlót néztem. Mivel nem reagáltam rá, folytatta.-Üljünk le.-Kézen fogott. Az érintése olyan gyengéd és lágy volt. Úgy éreztem hirtelen, hogy soha de soha nem akarom elereszteni a kezét. A szemébe néztem. Azokba a gyönyörű barna szemekbe. Szomorúság, szánalom, sajnálat, félelem és fájdalom üllt a tekintetében.
Odavezetett a kanapéhoz és leültünk. Még mindig a kezemet fogta.
-Figyelj szivem...-kezdett bele.- Ezt nekem nagyon nehéz. Márminthogy tudom neked is meg...áhh nem tudom bocsáss meg összevissza beszélek csak nem tudom még mindig mit meg hogy mondjam...-Tényleg látszott, hogy összezavarodott. Mondjuk érthető is hiszen neki se lehet könnyű és én ezt megértem...
-Szóval. Ez most ugye komoly?
-Igen. Ez már 100%.-bólintottam.
-De ugye nem akarod megtartani?
-Tessék?!
-Márminthogy nekünk MÉG NEM lehet gyerekünk. Figyelj rám. Én nekem most fut be a karrierem. Sokat nem leszek itthon és sok munkám lesz. És te is! Most kezdesz egyre sikeresebb lenni a modellkedésben. Ha most kiszállsz soha többé nem jutsz el újra idáig. Meg egyébként is! Még csak 16 évesek vagyunk és és és és-na itt kifogyott a magyarázkodásból. Valahogy sejtettem, hogy ezeket fogom hallani. Fel is voltam készülve rá, mégis minden egyes szava késszúrásként hatolt a szívembe.
-És?-kérdeztem.Hátha valamivel még elő tud állni.
-Ha most 10 évvel később lennénk akkor borzasztóan örülnék. De így...-A tekintete tényleg szomorú volt. Nem hiszem, hogy el akar veszíteni de ezt nem fogja vállalni.Egy mélyet sóhajtottam, majd én is elkezdtem mondani.
-Bill...Engem születésem után eldobott az anyám. Lemondott rólam. Ő sem volt tőlünk sokkal idősebb. És ezért utálom őt! Mert nem kellettem neki! Megcsinálni megtudott de felnevelni már nem. Én ezt nem fogom megtenni! Megszülöm és felnevelem azt a gyereket. A kérdés csak az hogy veled vagy nélküled...-a hangom magabiztosan csengett de én mégis gyengének és erőtlennek éreztem magamat.
-Ne kényszeríts erre!-mondta kétségbeesetten.-Én veled akarok élni! De nem lehet még gyerekünk! Nem érted???
-Nem kényszerítelek én semmire...Ebben az esetben. Az lesz mindkettőnknek a legjobb ha elmegyek?
-Muszály? Biztos?
-Én megszülöm a TE gyerekedet. És én felnevelem őt. Te meg szerzel magadnak egy másik nőt aki majd egyszer szül neked egy gyereket és mindannyian boldogan élünk majd valahol...-mondtam. Igazából csak beszéltem nem is gondolkodtam mit mondok.Ezeket a szavakat komolyan én mondtam ki? De van más választás? Ez életem legnehezebb döntése, de talán mindenkinek így lesz a legjobb.
-Akkor elmész?
-Elmenjek?-kérdeztem. Nem válaszolt csak hallgatott, és szeméből egy könnycsepp gördült végig az arcán. Nem tudom milyen természetfeletti erő tartott vissza, hogy ne boruljak zokogva a nyakába. De most még nem lenne késő...Még maradhatok...Még nem késő...Vagy mégis?

4.rész 7 Nov 2009 12:41 PM (15 years ago)

Szijasztok! Próbálok minnél gyakrabban írni, de mostanság nincs túl sok időm gépezni sajnos. De azért egy rövidke rész itt van, csakhogy kiderüljön Bill reakciója :)

-Gyereket várok Tőled... -És kimondtam. Egy kicsikét megkönnyebbültem, hogy ájulás nélkül túlestem ezen, de volt egy olyan rosz érzésem, hogy a neheze mégcsak most következik...
Bill szemei hirtelen minimum golflabda méretűre kerekedtek, és hirtelen nagyon eltátotta a száját. Nem jutott szóhoz. Az összes vér kiszaladt a fejéből. Csak tátogott, valoszínűleg a szavakat kereste. Csak tudnám mit gondol. Én természetesen az eddiginél sokkal jobban reszkettem, a könnyeim is kicsordultak a szememből, a fülem ismét zúgott, a szívem a torkomban dobogott, a gyomrom meg dió nagyságúra zsugorodott. Ja, és enyhe hányinger kerülgetett (az mondjuk szerintem a terhesség miatt...) Olyan 2 perces hatásszünet után megszólalt.
-H-ho-hogy mi? Ezt ne-nem értem...Bi-bi-biztos?-Neki is könnyesek voltak a szemei, de azt még mindig nem tudtam miért. Mármint, a miértet tudtam, csak azt nem, hogy örül vagy sem.
-Igen...-mondtam ki nagy nehezen. Bill fölállt, hátatfordított, és elkezdett fel-alá járkálni idegesen. Közben hol az arcát a tenyerébe temette, hol pedig a kezeit tördelte. Azt még mindig láttam, hogy sír...SSőt!! Egyre jobban sírt. Ez egy jó 5 percig így ment...
-Bill...Mondjál már valamit!-szóltam rá kicsit idegesen. Én megértem, hogy sokkolta a dolog, de azért egy-két szót kinyöghetne már!
-Nem tudok mit mondani...Hagyj most gondolkodni!-Mi?! Ezzel az emberrel élek én 2 éve? Komolyan ez a reakciója? Ez több mint sok(k). Bár nem számítottam jobbra, de legalább azt vártam volna tőle, hogy kinyögi, hogy örülök, vagy azt, hogy vetesd el vagy tűnj el. De nem ezt! Miért teszi ezt velem? Ennél rosszabbat nem is csinálhatna. Bármik is lesznek a legközelebbi szavai...Biztos, hogy nem fogok örülni nekik. Ezt érzem...

3.rész 6 Nov 2009 8:35 AM (15 years ago)

Mikor megláttam, hogy elindult be a házba, rögtön kimentem az ajtóhoz,h ogy ott várjam. Mélyeket sóhajtottam, nehogy elájuljak. Kopp-kopp-kopp-kopp. Hallottam a közeledő lépteket. A kulcs csörgését, látom ahogy lenyomódik a kilincs, nyílik az ajtó és kissé sápadt arcal ott áll Ő. Ha már most sápadt, akkor milyen lesz 10 perc múlva? És akkor én mennyire lehetek sápadt?
-Ohh szia Édesem!-mondta miközben szorosan magához ölelt. Nekem már vagy még, nem tudom pontosan, csak azt, hogy a szemeim könnyesek voltak.-Mond már mi a baj. Hiszen te reszketsz.-Elhátrált egy fél lépéssel, de a kezeit a vállaimon hagyta és úgy mért végig.-Te sírtál? Miért vagy ilyen sápadt: Jajj mond már mi a baj!!!-ezt már annyira kétségbeesetten mondta, hogy erre még inkább sírhatnékom támadt.
-Bill...-szólaltam meg remegő hangon.-Menjünk üljünk le. Hidd el úgy jobb lenne...-nem hagyta, hogy befejezzem a mondatom, mert már rángatott is maga után be az ágyra, hogy beszéljünk. Leültetett, ő is leült, és velem szembe fordult. Belenéztem azokba a gyönyörű barna szemekbe és olyan melegség töltött el, amiből összeszedtem annyi energiát, hogy beszélni kezdjek.
-Szóval már egy ideje nem vagyok jól. És ma elmentem orvoshoz, hogy megvizsgáltassam magam...-közbevágott.
-MI?! Miért nem szóltál??? Beteg vagy? Mi a bajod? Ugye nem súlyos? Mond hogy nem súlyos! Ajj édes Istenem, szóval azért voltál mostanában ilyen ideges...Jajj bocsáss meg Drágám, hogy én hülye még veszekedtem Veled. Jajj de mond már mi bajod!
-Bill....Nem vagyok beteg...
-Akkor?
-Gyereket várok Tőled...

***************************************************
Bocsi mára csak ennyi jutott, nem tok biztosat mondani mikor lesz rész, mert közbe a másik blogomba is írok, de sztem hétfőn lesz új.

2.rész 29 Oct 2009 4:54 AM (15 years ago)

Bocsi mindenkitől, hogy ilyen soká tettem fel részt, de a másik blogomhoz is írok, meg sokat tanulok is mostanában de amint tudok igyekszek írni. Ha véleményetek, ötletetek vagy akármi óhaj-sóhajotok van felém írjatok nekem a tincikaulitz@citromail.hu e-mail címre.
**************************************************
-Szeretsz?-kérdeztem Billt. Ma reggel megint veszekedéssel indult a nap. Éppen menni készült. Már az ajtóban állt. Visszanézett rám. Én az asztalnál álltam könnyes szemekkel. Nem szoktam sírni, de már nem bírom elviselni ha veszekszünk. Visszacsukta a félig nyitott ajtót és odasétált hozzám. Átölelt, megcsókolt.

-Szeretlek...-aztán elindult.Én egy darabig még bűvöltem a tekintetemmel az ajtót, hátha visszajön Bill, de nem így történt. Éppen ezért besétáltam a szobába és felöltöztem. Majd a telefonomat elővettem és hívtam

-Szia Tina!-köszönt Linda a barátnőm.

-Szia! Jöhetnél értem.-mondtam.

-Ok. 10 perc és ott vagyok. De...

-Igen?

-Biztos ezt akarod?

-Ha van valami, akkor jobb előbb megtudni, ha meg nincs semmi akkor nem mindegy?

-De igaz...na akkor 10 perc. Pusz.

Linda Tom barátnője. Az én legjobb barátnőm. Elkísér orvoshoz...És 10 perc múlva tényleg itt is volt, és elindultunk.

***

- Mennyi az idő?-kérdeztem remegő hangon. Már este volt. Linda azt mondta, itt marad velem ameddig Bill nem jön haza. Én amióta hazaértünk csak sírtam. Ő meg próbál nyugtatni, de nem sok sikerrel. Persze az egész a mi, Bill és az én hibám...

-Fél kilenc lesz 8 perc múlva.-mondta. A hálóban ülltünk az ágy szélén. A sötét szobábát csak az ablakon beszűrődő sápadt holdfény világította meg. 8 perc? Mindjárt itthon kell, hogy legyen.

-Akkor felhívom.-mondtam.-Hogy megkérdezzem hol van.-Hangom most kicsit magabiztosabban csengett.Elővettem a telefont, és hívtam.

Csengett...csengett...csengett...

-Igen Cica?

-Drágám...?-szóltam bele erőtlenül. Így hogy kimondtam sokkal gyengébbnek tűnt a hangom mint arra számítottam.

-Valami baj van?-kérdezte kicsi rémülettel a hangjában.

-Nem...semmi...csak...Mikor érsz haza?-kérdeztem.

-5 perc, most kanyarodok be a sarkon. De biztos minden rendben?-kérdezte.

-Majd ha hazajössz megbeszéljük. Siess. Szeretlek...-Féltem, hogy ez a beszélgetés az utolsó amit úgy beszélek vele, hogy minden rendben van. Ezek után több ilyen beszélgetésünk nem lesz...Letettem a telefont.

-Na?-kérdezte Linda.

-Mindjárt itt van...Köszönök mindent. Hogy itt voltál velem...és mindent. De most menned kell.

-Tudom és...kitartás. Biztos nem lesz semmi baj.-Igen én is ebben reménykedek...De a remény az már egy olyan dolog, amiben hihet az ember de soha nem valósul már meg. Legalábbis az én életemben. Az életemben egy óriási lehetőséget kaptam, és én azt elcsesztem. Ez az én formám.

Linda még utoljára megölölelt, majd kiment az ajtón. Odasétáltam az ablakhoz. Kint láttam, hogy Bill fekete Mercedese megáll a ház előtt. Ahogy sietve kiszáll, és sietve elindul felfelé. És most dől el minden...

1.rész 29 Oct 2009 4:07 AM (15 years ago)

Hideg van. És nagyon fázom. Tudom, hogy nem tesz jót a mostani állapotomban, az hogy kinnt ülök egy padon a hóesésben, de nincs más. Nincsen többé otthonom...Márcsak bátorságot kéne összeszednem arra, hogy hazatelefonáljak a nagynénémnek. De félek... Valoszínűleg küldene pénzt, hogy hazautazzak, és vissza is fogadna, de nem örülne. Egész életemben hallgathatnám tőle, hogy ő megmondta, és hogy egy hülye ribanc voltam 16 évesen. És ha belegondolunk igaza is lehet...Ha rá hallgatok sokmindenem meglenne ami most nincsen (többek közt a szüzességem is) és egészen máshol lehetnék most. Nem kellett volna ennyi idősen ennyit élnem, de ki ne élt volna azzal a lehetőséggel amit akkor, alig több mint 14 évesen kaptam?
14 évesen a nagynénémmel nyaralni jöttünk Magyarországról Németbe. Hogy miért vele? Az anyám, az ő huga, lemondott rólam. Nem kellettem neki. Ő akkor 17 éves volt. Engem nem akart, de későn vett észre. Megszült, és el akart hagyni, viszont a nagynénémnek, Annának megesett a szíve rajtam. Miután Annánál letett, ittasan autóbalesetet szenvedett, és azonnal meghalt. Annának nem volt, és azóta nem is lett gyereke. Csak én voltam. Igazából soha nem szeretett, mert állítólag folyton az anyámat, Szilviát látta bennem, de ettől még felnevelt. Nem törődött annyira velem mintha édesgyermeke lennék, és nem is szeretett igazából, csak megszánt, és eltűrt. Azon a nyáron mikor 1 hónapra idejöttünk megismerkedtem egy fiúval, aki pont annyi idős volt mint én. Beleszerettem. Mikor indultam volna kiderült, hogy van egy bandája (azt tudtam) és ez a banda Németbe a leghíresebb (én is csodálom, hogyan tudták előlem ennyi ideig titkolni). Nem igazán akartam elhinni, de be tudta bizonyítani. Bill Kaulitz...Aztán maradásra bíztatott. Megmondta, hogy fél éven belül egész Európában ismerni fogják( ez 1 hónapon belül teljesült is), gazdag lesz (már akkor is az volt) és együtt élhetünk. Hogy szüksége van rám, és nem mehetek el. Hogy szeretni fog örökre... 14 éves voltam! Még gyerek. És egy felnőtt életet kaptam egy világsztár mellett. Annának mikor a hotelban mondtam ezt Billel, Csak egy kicsit lepte meg a dolog. Megkérdezte biztos tudom, hogy mit vállalok. Feleltem hogy igen. Kérdezte, hogy biztos felkészültem-e erre. Feleltem igen. Ő elmondta, hogy szerinte pár év múlva vagy eldob, vagy valami akármi mást fog csinálni ami nekem rossz lesz. Nem fog örökké szeretni. És, hogy szerinte nem kéne maradnom. Menjek haza Magyarba és felejtsem el. De a csak elmondta a véleményét. A döntés joga az enyém volt. Ebből is látszódott, hogy nem igazi anya. Egy igazi anya azt mondta volna, szó se lehet róla! És ha kell a bőröndbe is bezár, csak hogy megóvjon. Persze lázongtam volna, de később megértettem volna a döntést. De ő más...Csak elmondta az álláspontját, és hagyott mint egy felnőttet, hogy józan döntést hozzak a hátralévő életemről...És ekkor életem legnagyobb hibáját elkövettem Egy szerelmes lány hitt egy szerelmes fiú szavában. Nem kellett volna, most így utólag tisztán látom. Én 16 évesen felnőttem már. Annyit éltem mint egy 26 éves. És most boldog is lehetnék, ha tényleg 26 lennék. De nem vagyok. Nekem még egy iskolapadban kéne csücsülnöm, és a csajokkal arról kéne beszélnünk, hogy Kovács Sanyi ma rámnézett és milyen helyes, illetve melyik szám áll ma a slágerlista élén, vagy átmegyek e félévkor matekból. Ebből én 14 évesen léptem ki, és léptem be egy 10 évvel időssebb világba. Felnőttként jártam szórakozóhelyekre, Bill Kaulitz barátnőjeként TV-be szerepelni, persze a pasim által kiválló modellállást kaptam, de csak mert a csaja vagyok...voltam. Most mégis itt ülök egy padon és a csodára várok... És hogy is jutottam el idáig?